2016. december 31., szombat

Valamikortól azutánról



  Valamikor megadtam a módját. Mindennek. Bármilyen ünnep volt én igyekeztem külsőségekben is megfelelni annak. Nem csupán az ételek voltak nem hétköznapiak, de szebben terítettem meg az asztalt, nagyobb figyelmet szenteltem az amúgy sem elhanyagolt lakásunkra, s az ünnepi hangulathoz félretettem minden bút-bánatot, rosszkedvet és a mosolyomhoz - mások szerint is - a lehetőségek adta kereten belül elegáns öltözékben és diszkréten, de  mindig kisminkeltem magamat.

majd folytatom az azutánnal...

2016. december 29., csütörtök

Harap, karmol a cica

Facebookos posztból idézve:
https://www.facebook.com/groups/cicapro/permalink/619064024946853/

"...van egy írtó rossz tulajdonsága.
Felugrik hozzám az ágyra, aztán leheveredik. Én mivel nem bírom ki egyből simizni kezdem.
Ezt Ő hamar megunja ami még nem is lenne baj és ezt úgy tudatja, hogy nekiugrik a kezemnek sokszor durván, csúnya sebeket hagyva maga után és ez a kislányommal is csinálja. Ez számomra érthetetlen és elkeserítő."

Az a gond, hogy elfelejtkezünk róla, hogy mi emberek sem vagyunk egyformák. Így a cicák sem. De legtöbben olyan kis társat szeretnének, főleg gyerek mellé, amelyiket akkor vesz ölbe és simogat, amikor és ameddig kedve van. Csakhogy a macskák is nagyon különbözőek. Persze, hogy olyan kellene a legtöbb gazdinak, mint XY-é, mert azt húzni-nyúzni lehet, mégsem karmol. :) De ahogy a kutyák, úgy a macskák sem játékszerek. Figyelni kell rájuk és - akármilyen furcsán hangzik - de
tiszteletben kell tartani a tulajdonságaikat, szokásaikat. Ha figyelünk rájuk, akkor a farokcsapkodásból, morgásból, fújásból észre lehet/kell venni, hogy nem szereti amit csinálunk vele, ezért nem kell erőltetni! Így elkerülhetők a harapások, karmolások. Ha belegondolunk, mi emberek
sem csinálunk szívesen - pláne hosszú távon - olyan dolgot, amihez nincs kedvünk.





2016. december 27., kedd

Kivágtam

...na, nem a rezet, hanem magamat egy 2014-es, karácsonyi fotóból...

Ha a mások bőre lötyög rajtunk

Tulajdonképpen semmi gond azzal, ha az ember nem gazdag. Ha be kell osztani napról napra azt a keveset. Hiszen annyi szép van az életben, amihez pénz nem kell. Olyan sok, hogy most nincs is türelmem felsorolni.
Gond csak akkor van, ha mi vagyunk azok a nem gazdagok.


2016. december 26., hétfő

Ezen a napon megosztva

2015-ben osztottam meg ezen a napon egy 2014-es fotónkat:
A szűk Család:


2016. december 21., szerda

Csigatempóban

Nos, aki nem értené az üzenetét...arra is legyünk tekintettel - azaz azt sem kell elütni :D - , aki már csak csigatempóban tud (át)vánszorogni!  :) (Sajnos én is kezdek már "elcsigásodni."...

Apám tyúkja

2016. december 15., csütörtök

2016. december 12., hétfő

Nóci, a hős megmentő

Picúr, a szenvedő alany
Most csak röviden és ami az előbb volt...
Ablakot pucultunk a nappaliban Imivel - na csak belül...- amikor a konyhából valami csörgést, csattogást hallatszott. Kimentem, hogy megnézzem:  mivel szórakozik Picúr?
Látom, Nóci ül a gáztűzhely előtt és rendületlenül nyávog, miközben folyamatosan bekapirgál a tűzhely és a mosogató közötti résen.
Benézek: semmi.
El akarom küldeni Nócit, az meg csak kaparja a tűzhely sarkát és nyávog tovább.
Na, gondoltam: biztos csótány vagy valami más bogár. Ezt már csak megnézem.
Arrább húzom a tűzhelyet...
hááát...
Picúr volt beszorulva a fal, a tűzhely és a mosogató szekrény közé

 Szóval Nóci egy okos, hős macska!!! Nem hátrált meg, hiába küldtem el. Mindaddig ott ült a tűzhely előtt, amíg meg nem találtam Picúrt.
Imádom érte. :)

 De ahogy kiszabadult Picúr, mindketten eltűztek :)
Tegnap este is bejött Nóci Picúrhoz...és az a kis piszok tudta, hogy játszani akar. Akkora fogócska volt, hogy ejha!


Nóci, a hős  :) 

2016. december 6., kedd

Cuki, a kis rövid lábú cicó érkezése

Tegnap este érkezett hozzánk Cuki. Peti intézte el a Hariel Alapítvány segítségével, hogy egy hajdúszoboszlói idős úr megszaporodott cicaállományából ez az általam már kinézett kis cicalány nálunk találjon új otthonra. Mondhatnánk, hogy vigaszul a sok elvesztett cicatárs után. De ez nem fedné a valóságot. Azok elvesztése nem pótolható. Így igazán soha nem vigasztalódom. De valami újat hoz a már leülepedett hétköznapokba, és nem utolsó sorban abban reménykedtünk, hogy a magára maradt 9 éves Nóci cicánk is jobb kedvű lesz tőle. Ráférne nagyon, azok után,. hogy az utóbbi 2-3 hétben a sok vesehomok okozta hólyaggyulladásával igencsak megszenvedett. (Két nap kórház katéterezés miatt, antibiotikum és fájdalomcsillapító kúrák, száraz táp váltás, stb.)
Első este a visszafogott barátkozásé volt a két cica között. Sajnos reggelre ez elmúlt. Talán a féltékenység rontotta el, de remélem nem véglegesen. Egyelőre úgy néz ki, hogy Cuki barátkozna, ám Nóci fújással utasítja el a közeledést. Drukkolunk, hogy ez ne legyen tartós állapot.






2016. december 2., péntek

Így

Megkeseredett vénasszony lett belőlem. Azt hiszem így egyedül maradok.

Roxikámat elengedtük az angyalokhoz

2003.áprilisi cica.
Velünk: 2003. júliustól.
2016. december 01-én örökre itt hagyott bennünket. :(((((



  2016.08.21.


2016.nov.19-én írtam egy másik blogomban:
Roxikám, az édeske

Igen....ez a magány. Nincs kivel beszélni a macskákon kívül. Csak az a baj, hogy már ők is elfogytak. Ötőjükből hárman hagyták el a földi létet, a negyedik kis édes is úton van. Már csak napjai vannak...el kell altassuk. Két hónap alatt jutott idáig. Az elmúlt egy hónapban pedig napi négyszer már csak fecskendőből eszik. Azaz etetjük. Még azt is vállaltam volna, akár évekre is, hiszen a kutyánkat két évig ápoltam a cukorbajával, a fájdalmas ízületeivel. Többet tettem érte, mint sokan a szeretteikért. De a cicust el kell engednem. A nyelve alatti rák már a nyelve egy részét szabályosan "megette"....és egyre borzalmasabb kínjai vannak. Míg az elmúlt két hónapban fájdalomcsillapító mellett még száraz eledelt evett és ivott is egy hónapon át - miközben 3-féle antibiotikum kúrát, és szteroid kúrát csináltattunk végig vele, az utóbbi egy hónapban még ezüst kolloidot is kipróbáltunk, mégis odáig jutott, hogy csak pépeset eszik, ha fecskendőből kapja. Hogy az utóbbi 2 napban romlott az állapota és egyre nagyobb fájdalommal küzd, azt onnan látjuk, hogy a korábbiaktól eltérően most már elmenekül, ha látja, hogy az etetés következik.
Még ekkor reménykedtünk: 2016. november 01.

 Ahogy itt is örültünk, hogy kényszer nélkül "eszik": 2016. november 02.

Megszakad a szívem ezért a beszédes cicáért. Mindig válaszolt, ha nevén szólítottuk. Így, ha elbújt is jelezte, hogy hol van. Vidám volt, játékos és imádta a kutyusunkat. Minél betegebb volt Detti, annál többet ment oda hozzá dörgölőzni, a fejecskéjét Detti kutya fejéhez hozzányomni, és beszélt hozzá.
Szinte tartotta a lelket az utolsó napig a barátjában. Olvastam és egyetértek vele, hogy az állatok emlékeznek. Roxi cica sem felejtette el Detti kutyát. Sokszor kiült az előszobába, mintha várná. Korábban ilyet nem csinált. És szinte depresszióba esett. Két hónap is eltelt, mire úgy ahogy visszatért a kedve. Erre jött a betegsége szeptemberben. Az orvosok szerint valami megszúrta a nyelve alatt és abból fekély, szövetkinövés alakult ki, ami nem hogy nem gyógyult, de egyre terjedt. Nem engedtük a biopsziát, mert azzal csak megkínozták volna, s közben nem ért volna semmit, ha megtudjuk, hogy rákos. A nyelv műtétjét nem vállalták volna, mert annyira kényes szerv, hogy nemigen lett volna esély a gyógyulásra. Akkor meg minek kínozzák a biopsziával. Maradt a bizakodás, hogy a gyógyszerek segítenek, hátha nem rossz indulatú...hátha van még csoda.
Nincsenek csodák!
Csak ez az igazságtalan, nyomorult élet.


2016. december 1., csütörtök

Roxikám - Ő is elmegy

Írnom kellene itt Roxiról, az én cserfes, beszédes bicebócámról....de nem bírok. Ma elengedjük. Nincs remény. Képtelen vagyok tovább kínozni. A fájdalmait nézni.