2015. augusztus 15., szombat

Igyekszünk túlélni a kánikulát

Már harmadik hete kánikula, és mintegy 10 napja hőségriadó van szinte az egész országban. Reggeltől estig, estétől reggelig mennek a ventilátorok, némi szünetek beiktatásával. Nem is annyira miattam, miattunk, mint inkább Detti miatt.
Itt még "karcsú"  volt - 20-21kg - és könnyedén felült az erkélyen a puffra, 
hogy nézelődjön. 2014 ősze óta már nem próbálkozik vele...

Nem elég, hogy cukorbeteg és minden ízülete annyira fáj neki, hogy csak Rimadyllal tud létezni, de el is hízott a tavalyi ivartalanítás után. 20 kg-ról indult. Ma már 30 kg körül van a súlya. Az utóbbi miatt nálam is jobban szenvedett ebben a végeláthatatlan ideig tartó hőségben.
Tavaly május...még ivartalanítás előtt, de cukorbetegen. Pár kilóval megterhelve....Sajnos az ivartalanítás  - augusztus - után még többet gyarapodott.

 A keleti erkélyen nem mértük, de a nyugatin délután 5 és 6 között rendszeresen 50 fokig szalad fel a hőmérő szintje. A lakásban is iszonyat, hiszen szinte egy légtér az egész. Hiába van több helyiség, az ajtók - már megszokásból is - mindig nyitva vannak. Ehhez már a csipet-csapat is ragaszkodik. Ha valamelyik helyiség ajtaját becsukjuk, elindul a népvándorlás. Amelyik cica kint rekedt, az be akar jönni, amelyik bent van az ki akar menni a másik helyiségbe. Detti dettó így viselkedik. Már nem is próbálkozunk az ajtók becsukásával. Nyilván így nehezebb lehűteni a szobákat, étkezőt, konyhát.
Marad számomra a vizes kendő vállra, Dettinek pedig a vizes póló a hátára. Ezekkel csak az a gond, hogy fél óránként újra be kell vizezni, mert gyorsan megszáradnak. Gyakran még éjszaka is ventilátort kapcsolgatok, pólót vizezek, hogy aludni tudjunk.

Tegnap késő délután azért a nyugati erkélyről rövid ideig csak megcsodáltam a hőlégballonosokat. Készített I a mobiljával egy kis videót is emlékbe.



 Ma kettecskén vagyunk a párommal, plusz a tappancsok, azaz a csipet-csapat. Z Bpestre ment, sakkversenyre. P-ék pedig dél körül mentek a rokonokhoz, Bpest közelébe. Előtte felugrottak Á-val. Nagy volt a meglepetés és az öröm. Imádni való kölök az unokánk. :) Már hangosan nevet!



2015. augusztus 10., hétfő

Konyár - Csillagváros utca 1.

Ahol az apai nagyszüleim éltek:
Ma már  - ki tudja mióta - nem áll a nádfedeles vályogház, ahogy a nagyszüleim is régen az égi mezőket róják. Hogy miért hoztam ezt a képet? Mert olyan jó volt ott nyaranta, gyakran heteken keresztül élvezni az akkor még nyugodt, igaz a felnőtteknek igencsak dolgos, falusi élet szépségeit. Sajnos a gyerekeim már nem részesülhettek belőle. Addigra - nem szívesen, de - eladták a házat, a földeket és elköltöztek más városba. Tudom, soha nem szokták meg az új helyet. Az otthonuk ez volt, és sokat keseregtek. Főleg nagyapám. Sem az Avason, sem Görömbölyön nem voltak már boldogok.


A nyillal jeleztem, ahol a nagyszüleim telke volt.  Az útkereszteződésnél volt a kiskapu, azzal szemben pedig körülbelül a nyíl végétől még úgy - a térképen -1 cm-re volt a hátsó szomszéd kerítése.


2015. augusztus 8., szombat

1999.

Amikor beköltöztünk 1999-ben majd minden helyiséget fehérre festettünk. Nagyon klassz volt...Pl a nappalink:
Nem volt sehol semmilyen flanc, hozzáneérj-érték. Sosem vágytam  drága bútorokra, tárgyakra. A használható, élhető, lakható otthon, ahol helye van a családban a tappancsoknak - kutyáknak, macskáknak - nekem mindennél többet jelentett és jelent. A szekrénysor még 1977-es, az ülőgarnitúrát, csillárt - ami messze nem a mai trendet képviseli, hiszen a hatvanas évek végéről származik - szüleimtől örököltük.

A váza - annak idején szokásomhoz híven, Anyunak vettem ezt a vázát is - hollóházi porcelán:
Ez is Anyák-napi emlék, Anyukámnak. Nincs már rajta jelzés, de úgy rémlik, hogy herendi porcelán: 
Ezeket az ásványokat Kamill nagybátyámtól kaptuk, 
aki bányamérnök volt Petrozsénban, majd Nagybányán: